Grafo skiccek

A következő írást egy nagyon kedves visszatérő vendégünktől kaptuk, aki megosztotta velünk, milyen volt otthoni üzemmódban megélni a szabad alkotást.

"A kertbe költöztünk ki a fűbe, kivittünk egy járókát Babinak, hogy ne menjen közben világgá és a festékbe se másszon bele lehetőleg.
Közelről nézegethette az eseményt és közben tudtam vele játszani is. Jól sikerült ez a szabadtéri felállás. Ja és mindezt a mini bárányaink (új házi kedvencek néhány hónapja) karámja mellett. Úgyhogy zenei aláfestés helyett báránybégetés és egyéb szabadtéri hangok jutottak. 

Van egy almafánk, arról szedtem néhány almát, félbevágtam őket és azokkal készítettem először lenyomatokat a felületre. Ez kellemesen játékos gyerekkori élményeket hozott fel bennem. Szépen lenyomatoltam mindenféle színnel a vásznat, néha Babit is megkínáltam almával, aztán össze is maszatoltam az egészet annak rendje és módja szerint.

Ezután konstatáltam, hogy nincs túl sok festékem és kevesebb színem is van, mint amire számítottam - a tavalyi festésről maradt festékeket használtam - és itt kicsit kétségbe estem, hogy most mi lesz. Elkezdtem agyalni, hogy most akkor hagyjam félbe és szerezzek festékeket, vagy nézzek körül a pincében maradék falfesték után vagy mi legyen, mert én ezt még tovább akarom fejleszteni, meg ezt a maszatolást nem akarom végeredményként meghagyni. Na itt jött egy szünet, be kellett menni Olíviával, jól is jött, ott hagytam száradni a napon, hogy addig kitalálom hogyan tovább. Pár óra múlva visszatértem a képhez és arra jutottam, hogy itt az ideje nem azt nézni, hogy mi nincs, hanem megnézni, hogy mit lehet abból kihozni, ami van. Ez nekem most fontos felismerés volt, mert amióta beszűkült az életterem az anyaság velejárójaként, sokszor abba a hibába esem, hogy a hiányokra fókuszálok, és azokat akarom betömni, míg elfelejtem leltározni és kiaknázni, amim van. 

Szóval felmértem, hogy milyen színek maradtak, melyikből mennyi van és mit szeretnék kihozni belőlük. Akartam egy egységesebb alapszínt, ami elfedi a maszatolást, és arra azért néhány vidám és kontrasztos színfoltot. Valamint kéznyomokat és tappancslenyomatokat (azok még váratnak magukra) is akartunk, így azoknak kellett találni egy erős színt, ami biztos fog látszani és biztos van elég belőle. Így született a végeredmény, rengeteg zöldből egy homogén háttér, vidám sárga-lila foltokkal megbolondítva, majd piros tenyérlenyomatokkal megpecsételve az egyik bárányunk patáját is rányomtuk, ez lett Gábor extra együttműködése, és még rá vár a 4 macskánk tappancs lenyomatának a megörökítése is. A cél amúgy egy családi festmény létrehozása volt a hálószobánkba. Mindenki szerepeljen rajta valahogy, és legyen olyan vidám színvilága, amire jó reggel rápillantani ébredéskor. 

Azt hiszem, hogy ebben a folyamatban az volt a jó, hogy az elején volt benne öncélú játék és mindegy volt az eredmény, de aztán jött bele egy tudatos elem, ahol gazdálkodni kellett az erőforrásokkal és szem előtt kellett tartani egy közös elképzelést - nekem ez egy új elem a saját család megjelenésével az életemben.

És érdekes, Gábort annyira mintha nem vettem volna bele a folyamatba, de közben mégis pont úgy vett benne részt, ahogy férfiként szerepel a családban is: ő pakolta ki a járókát, szerzett a pincéből ecseteket nekem, este ő pakolt be, a lenyomat készítésnél segített Olíviát fogni, stb. szóval csaladi koprodukcio volt ténylegesen."