Grafo skiccek

- Kismamaként a jelen belső világomat, valamint a szüléssel kapcsolatos megérzéseimet és elképzeléseimet szerettem volna megörökíteni a vásznon. Ezzel a szándékkal jöttem - persze nyitott voltam rá, hogy ha más kívánkozik ki belőlem, akkor mással foglalkozzak. De már a ráhangolódó gyakorlatok is a szülés témáját erősítették meg, és a kerek vászon is, amit választottam.

Mire eljött a pillanat, hogy nekiálljunk a festésnek, olyan szinten átszellemültem, mint még soha a várandósság alatt, és éreztem, hogy megteremtődött a különleges tér kívül és belül is, ahol előre belekóstolhatok a szülés lelki folyamatába, és talán kicsit végig is játszhatom magamban az egészet úgy, ahogy majd én szeretném, hogy történjen. Amikor leültem az üres vászon elé hangolódni, becsuktam a szemem és elindult a zene, azonnal elkezdett mocorogni a hasamban a baba, és hirtelen nem is érdekelt más, csak hogy ott üljek, és befelé figyeljek. Annak ellenére, hogy sokat foglalkozok a babámmal, nagyon ritkán érzem úgy, hogy ténylegesen kommunikálok vele, most viszont megszületett egy párbeszéd, amibe nagyon belemerültem, és tök sokáig nem is nyitottam ki a szemem és nem kezdtem el festeni. Olyan sírva nevetős hangulatom lett attól, hogy pont szülinapom van, én is megszülettem egyszer, és most majd valaki belőlem fog megszületni, és jó volt elmerülni ebben az érzés kavalkádban. A ZENE valami fenomenális volt, ez a hangzásvilág és hangminőség brutálisan sokat segített abban, hogy belülre kerüljek, egy másik tudatállapotba, közelebb magamhoz/magunkhoz és távolabb a külvilágtól meg a racionális gondolatoktól. Amúgy is vonzott ez a törzsi zene téma, de nem gondoltam volna, hogy ennyire hatásos lesz, és pont azokat a természeti, ősi energiákat fogja feléleszteni bennem, amiket én olyan ősasszonyosnak asszociálok és elementárisan nőiesnek érzek, de a mindennapi életben nem találok magamban - a szüléshez viszont nagyon fontosnak érzem, hogy ott legyen bennem. És még a festés örömeiről nem is beszéltem, de úgy érzem ezek a festést megelőző belső történések voltak most a legfontosabb események, a színekkel való örömteli bíbelődés, az önfeledt maszatolás és a kibontakozó képek már a belső felismerések és megélések szavakon túli megörökítését szolgálták, és természetesen azt, hogy fizikai formában is megszülessen az érzelem- és gondolatvilágom - ahogy majd a szülés során is testet ölt a kicsi ember is, aki sok gondolat és érzelem hatására fogant meg. Fontos kiemelnem azt az óriási elégedettséget, amit a festés végén éreztem. Amikor ránéztem a képemre, azt éreztem, hogy ha ez a kép a szülésem, akkor én maximálisan elégedett vagyok, úgy történt minden, ahogy én szerettem volna. 

Hihetetlen nehéz tömören kiemelni a lényeget, annyi mindent megéltem, de 2 dolgot tartok a legfontosabbnak. Az egyik a felismerés, hogy mennyire fontos a türelem és a cselekvés-nélküliség. Eljöttem hangos zenére festeni, és mégis a legnagyobb élményem az volt, amikor csukott szemmel ültem az üres vászon előtt. Rájöttem, hogy amikor látszólag semmi sem történik, akkor történnek a legfontosabb dolgok. Ebben a "vihar előtti csöndben" áll össze minden és érik meg az ember a céltudatos cselekvésre. Enélkül viszont felkészületlenül és ész nélkül kapkodunk, csak hajszoljuk, hogy történjen már "Valami", legyen az "Bármi", anélkül, hogy tudnánk mire van szükségünk - később pedig nem értjük, honnan ez az elégedetlenség és hiányérzet bennünk, miért érezzük úgy, hogy nem azt kaptuk, amit akartunk. Levetítve a várandósságra és a szülésre ez azért hasznos, mert érzem, hogy majd a higgadtság és a türelem sokat fog segíteni a vajúdás pillanataiban, és meg is ígértem a kisbabámnak, hogy türelmesen meg fogom várni, nem fogom siettetni az érkezését - amit azt hiszem nagyon fontos sziklaszilárd belső meggyőződésként rögzíteni, különben az ember áldozatául esik a pániknak, a mesterséges szülés megindításnak és a felesleges beavatkozásoknak. A másik felismerés, vagy inkább rácsodálkozás, az pedig a ráhangolódó gyakorlatokra vonatkozik. A kezdő körben az egyik feladat az volt, hogy fogalmazzuk meg, mit jelent számunkra az elmúlás. Bennem a "továbbhaladás" szó fogalmazódott meg az egyik kártyán látható kép segítségével (háttal álló, távolódó emberek). A workshop során én gyakorlatilag két képet festettem. Az első is tetszett, de azt éreztem, ennek a képnek addig tartott a "szavatossága" amíg festettem, és ha nem lépek tovább, akkor megrekedek egy szinten. Kimentem pisilni - ezt azért tartom fontosnak, mert amúgy nem ajánlott elhagyni a termet, amivel egyetértek, viszont fontos volt kismamaként megengedni magamnak ezt, és ezáltal gyakorolni azt is, hogy a vajúdás és szülés során is fontos a fizikai szükségleteket kielégíteni, és néha ezekben a pillanatokban új erőre szert tenni -, és miután visszatértem a terembe, alaposan megnéztem a képet, értelmeztem miről szólt, miért volt jó, majd letettem a földre, és elkezdtem mindenfajta kételkedés és sajnálat nélkül átfesteni, hogy valami teljesen más kerüljön a helyére. 

A második képnél tudtam, hogy ez volt az a kép, amiért jöttem, és bár egyáltalán nyoma sem látszik az alatta lévő elsőnek, valamint nem is hasonlít rá, én tudom, hogy ott van alatta az első, és ez az első kellett is hozzá, hogy jöhessen a második. Az elsőnek el kellett múlnia, hogy megszülethessen a második, az elsőtől tovább kellett haladnom a második felé. Ez utólag tudatosult, közben nem agyaltam ilyesmin, de klassz volt utólag látni, hogy tényleg úgy élem meg az elmúlást, ahogy gondolkozom róla. És a témámnál, a szülésnél maradva, én úgy látom, hogy az első képem a várandósság volt, ami egy elég konkrét 9 hónapos fázis, ami elmúlik és követi valami egészen új, ismeretlen életszakasz. A környezetemben szült barátnőknél látom, hogy könnyű ragaszkodni a cuki kismama pocakhoz és az ezzel járó kitüntetett figyelemhez, és nehéz tovább lépni a következő szintre - pedig "muszáj". És itt szerintem fontos, hogy ki, hogy kezeli az elmúlást, milyen könnyen hagy hátra valamit, mert hát a szülés jó sok minden hátrahagyásával jár :D Örülök, hogy ezt vizuálisan modellezhettem magamnak.

- Mit élveztél a legjobban?
- A ZENÉT (párosítva a nagyon jó hangminőséggel). És a teret, ahol beavatkozás nélkül azt csinálhattam, amit akartam (pl tudtam, hogy bármeddig ülhetek csöndben csukott szemmel, senki sem fog megzavarni).

- Milyen intuitív címet adnál a képednek?
- Univerzum